2012. november 18., vasárnap

Kőris, meg nem is

Tavaly ilyen tájt merült fel az ötlet, hogy építsünk egy Gitárt. Az ötletgazda dr.Jeff barátom volt, aki hangszerészként végzett anno valamikor. Neki is láttunk novemberben. Bevásároltunk a Zatikban, majd a fát elvittük felvágatni asztaloshoz .


Összeragasztottuk a deszkákat, sablon alapján kivágtuk a nyak profilját és felragasztottuk a szárnyakat.
Kizárólag enyvvel ragasztottunk.
Ezután felragasztottam a fejre a toppot. Kivágtam a test és a fej formáját. A nyakat és a testet vésővel, citlinggel és csiszolással domborítottam. 
Miután ez is megvolt, kimartam a pickup gödröket és a nyakpálca üreget .Aztán fúrni volt kedvem. Hát fúrtam is. De ebben elfáradtam és inkább felragasztottam a fogólapot és picit pihentem .Annyira pihentem ,hogy csináltam szép pickup-keretet valami borzalmas rózsafa fogólapból.
Az intarziákról később mesélek egy másik írásomban. Még kicsit csiszoltam, aztán bundoztam.
Mivel túl világosnak találtam a juhar toppot, no meg szerettem volna, ha a habok is kicsit jobban látszódjanak, egy nagyon világos pácot alkalmaztam.


Végül Ákos barátom segített a lakkozásban, Szander Pál beállította, én meg pislogtam hogy legközelebb már egyedül csinálhassam :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése