2012. november 16., péntek

A Kezdet

Kedves olvasó!

Ha nem ismernél még, hát most bemutatkozom.
A nevem Kelemen Ákos, Budapesten élek, itt tanulok és dolgozom.
Már egész kiskorom óta imádok létrehozni vagy megjavítani dolgokat. Középiskolában és egyetemen elektronikát tanultam, ami a hobbimmá is vált. 14 éves koromban elkezdtem gitározni és azóta több bandában is játszottam.

Az évek során rengeteg emberrel találkoztam, de most mégis közülük csak kettőt említenék meg,Magos Danit és Fürdős Fecót, akik nagyon sokat segítettek , nekik köszönhetem, hogy most Gitárkészítéssel töltöm el szinte minden szabadidőm.

Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy megoszthassam veletek azokat a dolgokat, amik az évek során  a K-műhelyből kikerültek illetve még csak most készülnek.
Lesznek itt:
Gitárok,Erősítők, Elektronikák illetve sok sok más dolog, amit a lustaságnak köszönhetek.
Jó szórakozást, jó olvasást!

K

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése